Épp 15 évvel ezelőtt avatták várossá Jánossomorját. A jubileumot számos program mellett egy szombati főtéri ünnepséggel és bulival ülte meg a város, ami kellemes szórakozást kínált minden korosztályának.

Különleges versenyszámokban mérték össze tudásukat az ország legerősebb emberei szombat délután a városnapok nyitó programján. Az erős emberek között három jánossomorjainak is szurkolhatott a népes közönség, Király Richárdnak, Kurucz Kornélnak és Winkler Ádámnak. A több kiemelkedő sikert maga mögött tudó Kurucz Kornél most bronzérmes lett, de összesítésben az első helyet szerezte meg. Ezzel bejutott a jövő évi országos döntőbe.

A legkisebbeket várta a színpad elé az Apacuka zenekar, akik kedves gyermekdalaikkal, mondókáikkal szórakoztatták a város legkisebbjeit. A dalok mondanivalója és egyedi, rockon alapuló, de több zenei stílust is megmutató játékuk pedig nem csak a gyerekeknek nyújt szórakozást a koncerteken, a szülők is a gyerekekkel együtt éneklik a slágereket.

A koncert után aztán a főutcán a trambulin, az arcfestés,  a kosárhinta és egy különleges mobil mászó ház is csak arra várt, hogy birtokukba vegyék a város legkisebb polgárai.

A felnőtteket ezalatt a Dívák produkciója szórakoztatta a színpadon. Détár Enikő, Fésűs Nelly és Ladinek Judit magyar és külföldi slágerekkel táncoltatta meg a közönséget. Őket a USNK tehetségkutatón is kitűnt rap-produkciója váltotta a színpadon, akik zenéjükkel a fiatalabb korosztályt mozgatták meg.

A jánossomorjai ifjúsági fúvószenekar könnyedebb dallamokkal készült a városnapokra kilátogatóknak. Repertoárjukban filmslágerek és mai zenei darabok is helyet kaptak. A színpadi programokat Szűcs Judit előadása zárta, aki a régi slágerei mellett új dalokkal is táncra bírta a késő esti hidegben is kitartó résztvevőket. Később aztán a partisátor alatt folytatódott a buli, ahol Dj Zappa és Piper mellett DJ Yamina pörgette a lemezeket egészen hajnalig.

 

JTV – KÉ