Megújul az egy humoros grafitti által csak szentpéteri Disneyland jelzővel illetett játszótéri vár is a péteri gödörben…  Két játszótér megújításába kezd bele a következő hetekben az önkormányzat, mintegy 13 milliós forrásból. A több éve zajló program idei terve szerint a szentpéteri gödör játszótere és a hanságligeti park újul meg. Tavaly a pusztasomorjai parkot újította fel a város Uniós forrásból, Nagyfödémessel közösen, ami több korosztályt is szolgál. Itt a napokban készült el a futókat is kiszolgáló éjszakai, mozgásérzékelős világítás is.

Szentpéteren kifejezetten a kisebb korosztályt célozná meg az önkormányzat. Az óvodák és szülők javaslatait kérték ki, a legnépszerűbbekből állították össze a hamarosan ide kerülő eszközöket. A mostani játékok is megfelelnek ugyan az uniós biztonsági előírásoknak, de elavultak, az önkormányzat a felújítás mellett nagyobb élményt is nyújtana a gyerekeknek. Péteren 10, Hanságligeten 3 millió forint jut a fejlesztésre, az elmúlt évben telepített eszközöket kivéve teljesen megújul a terep.

A somorjai edzőtér sikere miatt a polgármester reményei szerint a jövőben Szentpéterre is kerülhet fintesz-park. De konkrétabb tervek is vannak a jövő évre: A szentjánosi Felsőlókert utcai játszóteret újítaná meg a város, de újat is építene, követve a korábban felmért lakossági igényeket. Lőrincz György kiemelte, a lakóktól érkezett jelzések közül mindenképp támogatandó lehet, hogy a szentpéteri rész 86-os út által “elkerített” részére is épüljön egy játszótér, hogy a kismamáknak, gyerekeknek ne kelljen átkelni mindenképpen a forgalmas főúton.

Hanságligeten is új eszközök kerülnek a parkba