Első nap az iskolában, még akkor is, ha november ötödikéről van szó. Hétfőn ugyanis már régi iskolájuk megújult falai között kezdhették meg a tanulást a szentpéteri diákok. Bár több külső munkálat még folyik, az oktatást eddig akadályozó összes munkafolyamat befejeződött, így már a régi, de megújított, biztonságossá tett termekbe vonulhattak a diákok reggel. Mint arról beszámoltunk, szeptemberben összevonva, a központi iskolában és a művelődési házban indult meg a tanév Jánossomorján.

Az iskola felújítása ugyanis a közbeszerzési eljárás nehézségei, a telített piacon a kivitelező lassú megtalálása miatt elhúzódott. A tankerület több mint 100 milliós, Uniós forrást használt fel a suli felújítására, amit az önkormányzat további 24 millióval egészített ki. Ebből termek és a konyha is megújulhatott.

A dohos termek, balesetveszélyes ajtók látványa mára a múlté, számos terem megújult az iskolában és több kis foglalkoztató terem, öltöző létesült. Átalakították a tanárikat is, illetve felújították az elektromos rendszert, kisebb mértékben a fűtést is.

A védett, régi épület homlokzata is megújult, hűen az eredeti stílushoz. Az épületet a munkálatok teljes befejeztével, várhatóan még novemberben fel is avatják. Az iskola megmaradásáért a gyerekek, szülők által évek óta folytatott közdelem 2016-ban ért fordulópontra, számos közösségi megmozdulást szervezetek és az önkormányzat is célként fogalmazta meg az iskola megtartását.

A tankerületek megalakulásával azonban a felújítás már az állam kezébe került, amire tavaly nyert forrást a megyei oktatási központ.