A város érdekében való együttműködő munkára kérte a testület tagjait Lőrincz György polgármester a mai alakuló ülésen. Letette az esküt a város új képviselő-testülete.

Október 30-án, reggel, a városházán tartott ülésen elsőként Fördős Zoltán, a Helyi Választási Bizottság elnöke jelentette be a választások lezárultát és a testület megalakítását. Ismertette a választások történéseit, hangsúlyozva az eredmény véglegessé válását, majd átadta a megbízóleveleket, illetve közreműködött Lőrincz György polgármester eskütételében. Ezután a régi-új polgármester eskette fel az új testületet. A tagok Magyarországhoz és annak Alaptörvényéhez való hűségre tettek fogadalmat, és arra, hogy helyi önkormányzati tisztségüket Jánossomorja fejlődésének előmozdítása érdekében, lelkiismeretesen teljesítik.

A Lőrincz György polgármester vezette új testület tagjai Molnár Zoltánné Dr. Mihályi Zsuzsanna, Molnár Gábor, Bella Zsolt, Horváth Dániel, Lipovits Máté, Winkler László, Maglódi Zsolt és Jánó Zoltán Utóbbi nem tudott részt venni a jogorvoslati ügy miatt halasztódó alakuló ülésen, ezért esküjét később teszi le.

Az ülés után koccintottak a képviselők a közös feladatra. Lőrincz György köszöntőjében hangsúlyozta, reméli, együttműködő, eredményes önkormányzati munka következhet majd: Mindenki érzi az eskü felelősségét és a város érdekében közösen, egységesen tevékenykedik majd a képviselő-testület. A JTV-nek kiemelte, a mandátumot szerzett képviselők mindegyikével felelős és hasznos együttműködést szeretne, sorra is veszi az egyes jelöltek programjait és a fontos, jó ötleteket beemelik majd a város a kialakítandó gazdasági ciklustervbe. A közös munkában való gondolkodás azért is lehet fontos kijelentés, mert kizárólag független képviselőket tömörítő választási politikai csoportok tagjai szereztek mandátumot. E megoszlás alapján pedig hárman a testületből Molnár Gáborral, öten pedig Lőrincz György polgármesterjelölttel együttműködve indultak a választáson.

Lezárult a választás

A HVB elnöke által megállapított végeredménnyel lezárult a hosszúra nyúlt választási folyamat Jánossomorján. Fördős Zoltán kiemelte, három beadvánnyal is akadt munkájuk, kétszer a kampánymegjelenések kapcsán kellett határozatot hozniuk, egyszer pedig a szavazási végeredménnyel szemben nyújtottak be jogorvoslati kérelmet – amit aztán a területi választási bizottság nem megalapozottnak nyilvánított. Ez utóbbi okozta, hogy a jánossomorjai választási eredmény csak két héttel később válhatott véglegessé.

A két kampányidőszakban benyújtott kifogás egyike az egyik párt által támogatott független jelölt megtévesztésre alkalmas plakátjáról szólt, aminek helyt is adott a HVB. A másik egy közösségi oldalon megjelent, az adott csoport tagjai között végzett közvélemény-kutatás a polgármesterjelöltek várható eredményeiről. A HVB nem adott helyt a kifogásnak, nem ütközött jogszabályba, nem merítette ki a tiltott befolyásolást egy ilyen kérdés eredményének publikálása. A harmadik, már a szavazás utáni benyújtott, de felsőbb szinten elutasított jogorvoslati kérelem vezetett az alakuló ülés késlekedéséhez.

Az első munkanap

Az ülés napirendi pontjaként tárgyalták a polgármesteri illetmény megállapítását. Ez évek óta nem a város hatásköre, országosan, törvényileg szabályozza az állam, sávosan, a lakosságszámhoz viszonyítva. Jánossomorja esetében az 5-10 ezer fő közötti lélekszámra vonatkozó illetmény érvényes, ami az államtitkárok illetményéknek 60 százalékát jelenti. Ez a korábbi polgármesteri illetménnyel azonos, de nincs lehetősége eltéríteni, kiegészíteni azt a testületnek, hangsúlyozta Péntek Tímea jegyző – a testület döntése ilyen módon csak formális. A korábbi ciklusokban arra nyílt mód, hogy az önkormányzat jutalmazással egészíthesse ki a mindenkori polgármester illetményét. Ezt Winkler László képviselő most hiányolta is, hangsúlyozva, ez az összeg aránytalan egy ekkora településhez, a teendőkhöz. A változtatásra azonban nincs lehetőség a jelenlegi jogszabályok szerint. Így Winkler László egyetlen ellenszavazatával, tartózkodás nélkül a testület elfogadta a javaslatot, vagyis a jogszabályok alapján Lőrincz György főállású polgármester illetménye havi bruttó 598.302.-Ft, költségtérítése: 89.745.-Ft.

Az új jánossomorjai testület előtt áll a közös hivatal ügyében való megállapodás Újrónafő és Várbalog szintén új testületeivel, amiről már most is szó esett. A közösen működtetett hivatal évek óta vitatott kérdéseket vet fel a tagok között, jórészt a finanszírozás megoszlása terén. A testület most hangsúlyozta, a céljuk egy olyan új megállapodás kötése, amely tiszta és elfogadható helyzetet teremet mindenki számára.

A testület legközelebbi, novemberi ülésén már a különböző bizottságok felállásáról is dönthetnek, ezeket Lőrincz György polgármester terjeszti majd a testület elé, személyes egyeztetések után.

 

JTV