Kétmilliárd felett a város költségvetése, kiemelkedő beruházások éve lesz az idei, kerékpárút-építéssel, parkfelújítással. A 2018-as fejlesztési, beruházási keret 920 milliós, ami rekordösszeg. Mégis, vagy éppen ezért komoly pénzügyi fegyelmet, felelős költekezést kért a polgármester 2018-ra.

Elfogadta a képviselő-testületi a város idei költségvetését múlt szerdán, amely több szempontból is különleges a város történetében: Több, mint 2 milliárd 128 millió forint. A költségvetés soha nem volt még ilyen magas. Ezt az okozza, hogy több komoly pályázati győzelem és beruházás emelte meg a költségvetési keretet, ami mintegy 730 millió forinttal magasabb összeg a tavalyinál.

920 milliós fejlesztés – beruházás

Három településfejlesztési Uniós győzelem a legkomolyabb siker, összesen 550 millió forint értékben. Ebből belterületi kerékpárutat építünk idén, felújítjuk a bölcsődét és a központi iskola energetikai korszerűsítésére is nyertünk. Testvér-településünkkel, Nagyfödémessel is erősítjük kötelékeinket, ennek részenként megújíthatjuk a pusztasomorjai pihenőparkot, 78 millió forintért. 15 millió forintot nyertünk belterületi útfelújításra, saját forrásainkból pedig telekkialakításra fordítunk több mint 80 millió forintot. Ez azt jelenti, hogy Jánossomorja kiemelkedő összeget fordíthat a város fejlesztésére. A beruházások és felújítások a költségvetés 44 százalékát teszik ki, ez meghaladja a 920 millió forintot. Ennek jelentőségét érzékelteti, hogy tavaly a költségvetés 16 százaléka volt a fejlesztés, ami már akkor is sok megemelt forrást tartalmazott.

Erősödhet az iparűzési adó

De még egy fontos mutató biztató az idei év pénzügyi helyzetében, ez pedig az iparűzési adó, ami a 2017-es évben várhatóan meghaladja majd a 650 milliót (a feltételes mód azért indokolt, mert a végleges összeget csak a tavaszi adóbefizetések után láthatjuk meg.) 2016-ban ez 600 millió volt, ezért ennyivel is tervezett a költségvetés. Az önkormányzat szoros kapcsolatot épített ki a helyi cégekkel, így tudható, hogy a vállalkozások jó évet zártak, fejlesztésekben gondolkodnak, emelte ki Luka János, a Pénzügyi, Gazdasági, Városfejlesztési és Ügyrendi bizottság elnöke.

Általános tartalékként 25 milliót, céltartalékként 140 milliót tett félre a város. Előbbi az esetleges különleges kiadások fedezete lehet, utóbbi az év első három hónapjában való önkormányzati működést biztosítja.

Folytatódnak a hosszú távú programok is

A város számára különösen nehéz lesz ez a több, komoly projekt lebonyolítása, ezért sok új fejlesztési területre nem is merészkedtek, azt 2019-re tartogatják. A korábban elindított fejlesztési tervek, koncepciók azonban folytatódnak, néhol kissé kevesebb összegből, de így is bőven a sikert biztosító forrásból. Az utak felújítására legkevesebb 67 millió forint jut idén, járdákat 18 millió forintból újíthatunk fel, parkok szépítésére 7 millió áll rendelkezésre. Utak murvázására, javítására 30 millió, vízelvezetés korszerűsítésére 6 millió az idei keret. Folytatódik a bérlakások felújítása is 7 millió forintból. A fásítás is folytatódik, 200 csemetét ültet idén Jánossomorja. De azért pár, már korábban kitűzött cél szerepel a tervekben, mondta el Lőrincz György polgármester a vele készült ülés utáni stúdióbeszélgetésen, amit teljes egészében is megnézhetnek a JTV-n. Itt kiemelte, több új tétel mellett az orvosi rendelő felújítását. Ennek felmérése már közel egy éve folyik, a városüzemeltető vezetője és a polgármester már fel is mérték a szükséges fejlesztési irányokat, még a tavalyi évben egyeztettek a háziorvosokkal is. Erre már most elkülönítettek 9 millió forintot, de a két évre tervezett felújításnál ennél nagyobb léptéket is megcéloznának. De ilyen a  Klafszky Katalin Tagiskola pincéjének és konyhájának felújítása is, amit az iskola, tankerületi támogatásból várható felújítása mellett bonyolítanának le.

Pályázat civil támogatásokról

A város civil szervezetei számára is biztosít pályázati támogatást az önkormányzat, nem többet, mint tavaly, közel 30 milliós forrást, így idén is önmérsékletre, és több saját forrás biztosítására kérte a szervezeteket az önkormányzat. A pályázat beküldési határideje március 19., feltételeiről részletesen a város honlapján és a JTV képújságjában is olvashat!