A tervek szerint haladnak a Jánossomorján zajló beruházások, jelenleg mindenhol tarthatónak látszik az október végi határidő. A város több pontján is komoly munkálatok zajlanak, torlódások nehezítik a forgalmat.

Parképítés

Folytatódik a tavaly megkezdett parképítés a városközpontban. Ennek előkészítését kezdte meg a városüzemeltető az Óvári utcában múlt héten. Megtisztították a művelődési házzal szemben fekvő parkrészt. A légvezetékeket veszélyeztető fákat, bokrokat pedig kivágták. Ezek közül több már veszélyesen korhadt volt, ráadásul a légvezetékek miatt az áramszolgáltató korábban erősen csonkolta őket, ami rontotta a városképet.

 

A program szerint az ősz folyamán alacsony lombkoronájú fafajták és dísznövények kerülnek a művelődési házzal szembeni és a bölcsőde előtti területre. A parkosításra 4 millió, a több más utcában is hamarosan elkezdődő fásítási munkálatokra 2 millió forintot költ idén az önkormányzat.

A parkosítás látványtervei:

 

Úton, útfélen

A kerékpárút építése a burkolatterítés szakaszába ért. A Bajcsy-Zsilinszky utcában a kerékpárút mellett a járda is megújul. Itt egy régi, megrepedt vízvezeték cseréjét is elvégezteti a város, ami két hetet, de a probléma nagysága miatt hosszabb időt is igénybe vehet.

A kerékpársáv mentén a mély árkokat is befedték az Óvári utcában. Az útjavítás is megkezdődött. Mint arról már beszámoltunk, a Bajcsy-Zsilinszky utca és a Szent István utca két, rossz állapotú szakasza is új burkolatot kap. Itt a munkálatok során egy gázvezetéket is elvágtak, ám ez nem okozott nagyobb gondot és fennakadást sem. (Lásd korábbi cikkünket)

 

Parkok

A vasúti átjáró előtti főútszakasz a Magyar Közút és az önkormányzat együttműködésével újul meg, közös finanszírozással. A Szent István utca elhasználódott szakaszát pedig teljes egészében állami támogatással újítják fel. E munkák mellett nemcsak a kerékpárút, hanem a pusztasomorjai pihenőpark felújítása is zajlik. Ezt egy Nagyfödémessel közös pályázati forrásból a város finanszírozza. A tereprendezés már itt is előrehaladott, a készülő futópálya nyomvonalát is kiépítették, de a park egésze megújul, egészen a régi tűzoltó-szekér körüli parkrészig.

Járdák

A város járdafelújítási programját 18 millió forintról 30-ra emelte meg az önkormányzat, a Bajcsy, a Hanság és a Vasút utca járdája is megépülhet ebből. (Lásd korábbi cikkünket)