Vasárnap hagyományos körmenettel ünnepelték Krisztus szent Testét és Vérét, vagyis az Úr napját a jánossomorjai hívek. A pusztasomorjai Szent István templomban tartott mise végén a körmenet a templom körül elhelyezett, díszes oltárok előtt tiszteleg az oltári szentséget körbe hordozva, amely azt jelképezi, hogy Jézus köztünk él. Az ünnep az Oltáriszentségben köztünk lévő megtestesült Krisztus ünneplését szolgálja, már az 1200-as évek óta.

 

Erre az alkalomra szépült meg külsejében a pusztasomorjai Szent Vendel kápolna, amely a körmenet fő állomása. A felújítást az egyház végeztette el, a munkákat Jánossomorja Önkormányzata másfél millió forinttal, a teljes bekerülési költség nagy részével támogatta. A Szent Vendel kápolna 1864 óta áll a településrészen, egy marhavész után emelték a hívek, a skóciai Szent Vendel, a beteg barmokat gyógyító szent remete tiszteletére.