Jóval többet fordít beruházásra, felújításra, fejlesztésekre idén Jánossomorja, mint az elmúlt évben. Közel kétszer annyit költünk az utak felújítására, és a város összességében is másfélszer annyit fordít fejlesztésre, beruházásra. Az idei költségvetésről szavaztak múlt szerdai ülésükön a képviselők. (Az ülés teljes élő közvetítését, napirendi pontokra lebontva megtekintheti a város honlapján!)

 

Biztos növekedés

 

Kicsit erősebb, de nagyjából a tavalyihoz hasonló pénzügyi adatok kerültek a testület elé az idei költségvetés táblázataiban. A bevételi oldal biztos növekedést mutat, a kiadások kiszámíthatóak: Közel egymilliárd négyszázmillió a város teljes költségvetése az idei évben. A lekötetlenül rendelkezésre álló pénzmaradvány a tavalyihoz hasonló, 325 millió forint. Ebből a különböző városi célokra elkülönített céltartalék 143 millió. Ebből finanszírozza többek között első három havi teljes működését a város, mivel ezalatt nincsenek bevételei.

 

 

A mindig sarokpontnak számító iparűzési adó is növekedett. A mindig az előző évi eredményeket alapul vevő tervezés során tavaly 500 milliót, idén 540-et tervezhettek a pénzügyi szakemberek, ez azt jelenti, hogy a helyi iparűzési adó bevétele nyolc százalékkal emelkedett – fogalmazott Luka János pénzügyi, gazdasági és városfejlesztési bizottság elnöke. Ez magasabb az országos átlaghoz képest, ami alig 3 százalék emelkedést mutat. Vagyis azt jelenti, hogy a helyi cégek stabilan fejlődnek – tette hozzá Luka János. Bár a város három százalékkal megnövekedett, közel 690 milliós teljes adóbevétellel vág neki az évnek, ám ez, a nadrágszíjat tekintve csalóka. Az állam által megszabott feladatokra évről-évre egyre kevesebbet kapunk. Idén szinte annyival többet kell költenünk, amennyiben emelkedett a bevételünk. Ez erősen korlátozza a város fejlesztési, beruházási lehetőségeit, mégis nem egy területre igyekszik az eddigieknél többet fordítani a város. Hogy mindezt biztosan tudjuk mégis elkülöníteni, abban nagy szerepe van a tavaly elkészült hosszú távú fejlesztési felméréseknek több területen. Ezek segítségével átláthatóbban, célzottabban tudja elosztani az adóforintokat az önkormányzat – mondta el Lőrincz György polgármester.

 

47 millió útfelújításra

 

A város fejlesztésekre, beruházásokra közel a tavalyi összeg kétszeresét költheti, 217 milliót. Ebben ugyan még benne van az márciusban lezáruló uszoda-felújítás 50 milliós kerete is, amihez 30 milliós állami segítséget kaptunk, de ha ezt levonjuk, akkor is elmondhatjuk: másfélszer akkora összeg jut a fejlesztésekre, mint 2016-ban. Különösen örvendetes lehet a helyi utak állapotát az egyik legfontosabb kérdésnek érző jánossomorjaiak számára, hogy a tavaly kidolgozott, több éves útfelújítási koncepcióhoz magasabb összeget különíthetett el a testület: Majdnem az eddigi évek útfelújítási keretének kétszeresével fordultunk 2017-be. Tavaly 15 milliós forrást különítettek el e célra, majd félévkor újabb tíz milliót sikerült erre fordítania az önkormányzatnak. – „47 millióból újulhatnak meg az útjaink. Ezzel biztos rajttal indul az a hároméves cselekvési program, ami a belterület legrosszabb szakaszainak felújítását célozza.” – közölte a hírt Lőrincz György polgármester. Hozzátette, polgármesteri elveinek egyik legfontosabb eleme, a koncepciókban való gondolkodás meghozta az eredményét. “Biztos vagyok benne, hogy egy alaposan megtervezetett és összeállított, a város javát szolgáló költségvetést fogadtunk el.”

 

Folytatódó programok

 

Az idei felújítások között szerepel többek között a péteri tűzoltószertár felújítása, de például az egyház szándékának, a Szent Vendel kápolna renoválásának támogatása is. 10 milliót terveztek a Klafszky-iskola legszükségesebb felújítására, nemcsak a homlokzatra. Az iskola épületére érkezett teljes felújítási javaslat már bizottsági szinten megbukott, azt túl megterhelőnek ítélte a testület. Így más forrásra, segítségre is vár tovább az iskola. Hanságliget belterületté nyilvánítása is hamarosan a finisbe érkezik, megkönnyítve ezzel a lakók életét. Nagy erőkkel folytatják az önkormányzati telekkialakítási programot, erre 20 milliót tett félre a város. Folytatódik a járdák, vízelvezető árkok átfogó, két éve elkezdett felújítási programja is. Gyalogátkelők épülhetnek a főutakra, folytatódik a malom állagmegóvása és korszerűsödhet a sportpálya világítása is. Folytatódik a Sós Antal Közösségi Ház felújítása. A pályázati frontokon több mint 11 milliós sikert értünk el tavaly. E terület kiemelt fontosságát idén is hangsúlyozza a város a pályázati referens további alkalmazásával. Az eddig sikeres projektek mellett további tíz benyújtott pályázatunk még elbírálás alatt van, tehát pozitív döntések esetén a beruházásra, felújításra szánt összeg tovább növekedhet. (A fontosabb felújítási, beruházási, dologi kiadási összegeket cikkünk végén láthatja felsorolva!)

 

Betervezett ügyelet

 

Az egyhangú szavazással elfogadott költségvetésben szerepel, és mint kiemelték az ülésen: korábban is szerepelt a helyi orvosi ügyeletre fordított összeg. Az elmúlt napokban a Facebookon vihart kavart témával kapcsolatban azonban meglepő szélcsend uralkodott az ülésen, miután Luka János elnök elmondta, 34 millióba kerül az ügyelet, amihez 5 milliós állami támogatást kapunk csupán, „ami ugyan nagy deficitet mutat, de a másik oldalon szükséges. A pénzügyi bizottsági ülésen sem kérdőjeleztük meg ezt.” (A bizottsági elnök azért hívhatta fel erre nyomatékosan a figyelmet, mert az a félrevezető híresztelés, hogy az ügyelet nem szerepel a költségtervek között, a bizottsági ülés időpontja után jelent meg, ráadásul egy pénzügyi bizottsági tag, de az adott ülésről hiányzó képviselő részéről.) Luka János nyomatékosította azt is, hogy az, hogy ezen a módon oldja meg az ügyeletet Jánossomorja, az az önkormányzat saját döntése. Lőrincz György polgármester is leszögezte a tényt, hogy az ügyelet kötelező önkormányzati feladat, annak formájában van csak mozgástere az önkormányzatnak.

 

 

Az ügyben Dr. Mihályi Zsuzsanna ügyeletvezető háziorvos, képviselő is csupán azt a kérdést szerette volna tisztázni az ülésen, hogy pontosan mennyibe is került tavaly az ügyelet – mert a bér-, főnővéri- és gyógyszerköltségek 26 milliót tesznek ki számítása szerint. Az önkormányzat pénzügyi osztályának vezetője a nyilvános ülés szünetében egyeztetett erről a képviselőnővel, pontosítva annak számításait – amikből több tétel, többek között a járulékok is hiányoztak. A helyes adatok azonban a nyilvános testületi ülésen már nem hangzottak el – sajnálatos módon. Az ügyelet 29 milliós saját forrásba kerül a városnak – mondta el a pénzügyi osztály vezetője.

 

Az ügyelet pontos költségei a következők:
Az ügyelet teljes kiadása 34 millió 496 ezer forint
Országos Egészségbiztosítási Pénztár finanszírozási támogatása: 5 millió 496 ezer forint
A város által hozzátett támogatás: 29 millió forint

 

Főbb fejlesztési-beruházási, illetve dologi kiadási tételek 2017-ben (ezer forintban):

Felújítások

Temetői felújítások – 4 000

Parkfelújítás – 7 000

Térfigyelő kamerarendszer bővítése – 2 500

Kijelölt gyalogátkelőhelyek kialakítása közvilágítással – 4 000

Ki- és betelepítési emlékhely kialakítása – 1 000

Klafszky tagiskola felújítása – 10 000

Építési telkek kialakítása – 20 000

Malom állagmegóvás – 3 000

Gyalogjárdák felújítása és építése – 14 000

Útfelújítás – 47 000

Játszótér-felújítás – 3 000

Sós Antal Közösségi Ház – 3 500

Önkormányzati bérlakások felújítása – 7 000

Parkolóhelyek kialakítása a városháza udvarán – 3 000

Uszoda – 50 000

Mosonszentpéteri tűzoltószertár felújítása – 1 815

Közvilágítás kiépítése – 3 000

Városháza világítás energiatakarékos korszerűsítése – 2 000

 

Beszerzések

Rendezvénysátrak –  1 000

Vadkamera –  200

VÜMESZ gépbeszerzés –  8 000

VÜMESZ kisteherautó – 5 000

Sós Antal Közösségi Ház tánctükör –  500

Aranykapu Óvoda – jánosi tagóvoda udvarrendezése – 5 300

Pusztasomorjai óvoda tornaszoba lambériázása –  350

Könyvtár nagyterem lambériázása- 300

Kék Bagoly Bölcsőde, udvar térkövezése – 600

Dologi kiadások között szereplő fejlesztések

Fásítás – 3 000

Központi iskola parkettázás – 3 000

Csapadékvíz-elvezető árkok karbantartása – 4 000

Sportpálya világítási lámpaoszlopok cseréje – 1 000

B.B. Művelődési Ház parkoló térkövezés, karbantartás – 700

B.B. Művelődési Ház nagyterem, előadóterem parketta karbantartása – 1 000

Utcanév-táblák cseréje – 100

Karácsonyi városi díszvilágítás fejlesztése, karbantartása – 2 000

Szúnyoggyérítés – 500

Közlekedési táblák, információs táblák karbantartása, cseréje – 2 000

 

 

 

 

 

Hauptmann Tamás – JTV
2017.02.20.