
Az Európai Uniós projekt megvalósítása elkezdődött!
Jánossomorja Város Önkormányzata 2010. február 4-én tartotta a KEOP-1.3.0/”F/09-2009-0005 számú, „Jánossomorja veszélyeztetett ivóvízbázis kiváltása” című pályázat projektnyitó rendezvényt, ahol Dr. Kurunczi Károly polgármester a megvalósításban közreműködők és a megjelent érdeklődők jelenlétében ismertette az Európai Unió támogatásával megvalósuló beruházás főbb elemeit. Ezzel a beruházás – hosszú előkészítés után a megvalósítás szakaszába lépett.
A sérülékeny vízbázisok biztonságba helyezésére irányuló program keretében a 90’-es évek második felében elkészült a jánossomorjai vízbázis állapotértékelése. Az állapotértékelés a következőket állapította meg: „A Jánossomorjai vízbázis védelmét leginkább veszélyeztető anyag az egész térségben található magas nitrát tartalom. A vízbázist ezzel a szennyezéssel szemben nem lehet megvédeni.” Ezért Jánossomorja bekerült az ivóvíz minőségi követelményeiről és az ellenőrzés rendjéről szóló 201/2001. (X.25.) Korm. rendelet 6. sz. mellékletébe, mint határértéket meghaladó ammónium koncentrációjú vízzel rendelkező település. A rendelet teljesítendő feladatként szabja meg a határértékek betartását, ezért vált szükségessé a vízbázis kiváltása. Azt követően kerültek kidolgozásra a vízbázis kiváltására vonatkozó tervek, majd a tervek engedélyeztetésére került sor. A legnehezebb feladatnak a beruházáshoz megvalósításához szükséges források megtalálása ígérkezett. De végül ez is sikerült a Környezet és Energia Operatív Program keretében Jánossomorja Város Önkormányzata kétfordulós eljárás keretében először 2008-ban a pályázat előkészítésre nyert 6 millió forintos támogatást, majd 2009-ben már a megvalósításra is.
II. A projekt
Az Észak-dunántúli Területi Vízgazdálkodási Tanács Győr-Moson-Sopron megyei Szakmai Bizottságának egyhangú döntésének megfelelően a pályázatban, mint legelőnyösebb változat a mosonmagyaróvári vízellátó rendszerre történő csatlakozás került benyújtásra. A tervek szerint 6200 m vezeték lefektetésére, nyomásfokozó gépházak, térszíni tározók kialakítására és az ehhez kapcsolódó vezérléstechnika kiépítésre kerül sor a beruházás során.
A benyújtott pályázatot a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium Fejlesztési Igazgatósága értékelte és támogatásra érdemesnek találta. A projekthez a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség az Európai Unió támogatásával a Kohéziós Alap társfinanszírózásával 222.642.572,- Ft nyújt, ami várhatóan a beruházás 87,5%-a.
2010. január 27-én került sor a Swietelsky Magyarország Kft-vel – mint közbeszerzési eljárással kiválasztott vállalkozóval – az építési munkák elvégzésére vonatkozó szerződés aláírására. 2010. február 4-én az Önkormányzat átadta a munkaterületet a vállalkozó részére. Így a hosszú előkészítés után végre a kivitelezés kezdete is belátható közelségbe került.
A Fejlesztési Igazgatóság és az Önkormányzat között létrejött Támogatási Szerződése szerint a megvalósítási munkák befejezésének időpontja 2010. decembere, a Swietelsky Magyarország Kft-vel megkötött vállalkozói szerződés értelmében a kivitelezés teljesítési határideje 2010. augusztus 30. napja. A fejlesztés segítségével, az Európai Unió és a Magyar Állam támogatásával a hatályos jogszabályi követelményeknek mindenben megfelelő, egészséges ivóvízhez juthat a helyi lakosság.
Letölthető dokumentumok:
Esélyegyenlőségi terv 2010-2012.
Kommunikációs terv
Jánossomorja Város Helyi Fenntartható Fejlődési ProgramjaSajtó:
Szeptembertől már a jó ivóvizet fogyaszthatják - Kisalföld, 2010.06.03.Megengedték a vízcsapot - MTI Önkormányzati Sajtószolgálat, 2010.03.29.
Hét kilométernyi vezeték épül - Kisalföld, 2010.02.04.
Megengedték a vízcsapot - www.jtv.hu, 2010.02.04.
Harmadszorra megvan az esély a pénzre, a jó vízre - Kisalföld, 2009.11.20.
Vizes győzelem - www.jtv.hu, 2009.10.31.




