Egykori bajtársak gyűltek össze a közös emlékezés jegyében a rendőrőrs udvarán, a volt mosonszentjánosi határőrlaktanyánál, ahol emlékhelyet avattak védőszentjük, Szent László ünnepéhez közeledve.

Újra felcsendült a határőrség himnusza a volt laktanya udvarán, szombaton délután. Mosonszentjánoson és Pusztasomorján korábban szolgálatot teljesítő határőrök gyűltek itt össze, hogy immár civilben, vagy egyenruhában idézzék fel a régi időket. A térségben 86 fő hivatásos határőr kolléga szolgált az 1960-as évektől az integrációig. Ezen kollégák közül már közel 30 fő elhunyt, rájuk mécsessel és főhajtással is gondoltak a megjelentek, a koszorúzást követően pedig nemzeti szalagot helyeztek el az ünnepélyesen felavatott emlékhelyen.

Galéria a képre kattintva

Oklevéllel köszöntötték a korábbi helyi parancsnokokat, Rabi Mihály nyugalmazott határőr főhadnagyot és Kovács István korábbi alezredest. Külön megemlékeztek a pusztasomorjai helikopteres egységről, akikre 1981 után hárult jelentős szerep. Ekkor zuhant le egy MIG 21-es repülőgép a határsáv osztrák oldalán, egy kisrepülő elfogása közben. (Erről bővebben a Jánossomorjai Füzetekben is olvashatunk) Az eset kapcsán ébredtek rá, hogy az alacsony magasságon, lassú sebességgel repülni képtelen vadászgépek nem alkalmasak a kisrepülők földre kényszerítésére, azonban a helikopterek igen.

Az 1946-ban létrehozott határőrség 62 évig működött. A vasfüggöny részét képező elektromos jelzőrendszert 1989-ben kapcsolták ki, majd megkezdték a felszámolását. A határőrség intézménye csak a 2008-as schengeni csatlakozásunkkor szűnt meg, ekkor szerelték le a hegyeshalmi határátkelő sorompóját.