header.jpg főoldal magyar english deutsch
 

KULTÚRA

  • programok, rendezvények
    • Emlékév 2009
  • Balassi Bálint Művelődési Ház és Könyvtár
  • Helytörténeti Gyűjtemény
  • kiadványok
    • helytörténeti kismonográfia
    • Jánossomorjai Füzetek
    • Jánossomorjai Napló
  • Canto Excolo Kamarakórus
  • Jánossomorja Kultúrájáért Közalapítvány
  • Jánossomorjai Fúvós Egyesület




 






 

 

800 éves, 1209-ből való az első írásos emlék Szent-Jánosról még Boloct (Bolocht) néven.

1209-ben II. Endre két oklevéllel a Győr nemzetségbeli Chepan nádornak (illetve fivérének, Pothnak) adta Balogd (Boloct) falut. Erre a két oklevélre unokaöccsük, (Óvári) Konrád 1285-ben úgy hivatkozott, hogy elődje, Chepan, illetve Poth nádor Szentiván (Szentjános) falut kapta meg, tehát Balogdot (Boloct) Szentivánnal azonosította. 1487-ben Várasdbalogdot (Boloct) Fünfstagmarkt-tal azonosítják. Ténylegesen Fünfstagmarkt Csütörtökhellyel (a mai Várbaloggal), az egyházas Balogd pedig Szentjánossal azonos.
 

730 éves, 1279-es az első írásos emlék Somorjáról még Gueztenche néven.

Az 1279-es keltezésű oklevélben Jakab 120 M-ért lemond Gueztenche (Puszta-Somorja) 2/3 részéről és a szomszédos Várasdbalogd (Szentjános) földről a Győr nemzetségbeli (Óvári) Konrád javára.
 

350 éve, 1659-től használatos a Szent-Péter elnevezés (előtte Zenthpethernek nevezték).


Tematikus örökségtúrák Jánossomorján és környékén

Talán sokan a helyiek közül sem tudják, hogy mennyi érdekes történet, esemény fűződik azokhoz az épületekhez, szobrokhoz, fákhoz, amelyek mellett nap mint nap elmennek. Ezért elsősorban azoknak a jánossomorjaiaknak ajánlom figyelmébe ezeket a túrákat, akik szeretnék jobban megismerni ismertnek hitt lakóhelyüket és környékét. „Idegenvezetőink” sok-sok különleges látnivalóval várják az érdeklődőket. A kirándulások, túrák mind egy-egy önálló téma köré szerveződnek. Fedezzük fel együtt otthonunkat!

Augusztus 15. szombat 10 óra
„A szocializmus öröksége a városközpontban”

Egy könnyű séta közben az 1945 és 1990 között emelt jelentősebb építmények történetét ismerhetik meg az érdeklődők.

Indulás és érkezés: Balassi Bálint Művelődési Ház (Óvári u. 1.)
További információ: Tel. 96/226-147; e-mail: muvhaz@janossomorja.hu

Lőrincz György programkoordinátor
 






Elszármazott Jánossomorjaiak Találkozója

Jánossomorja Város Önkormányzata és a Jánossomorjai Társaskör Egyesület 2009. szeptember 19-én, a városnapi rendezvényekhez kapcsolódva ismét megrendezi a Jánossomorjáról (Mosonszentjánosról, Mosonszentpéterről, Pusztasomorjáról) ELSZÁRMAZOTTAK BARÁTI TALÁLKOZÓJÁT. Olyan helyi születésű személyek jelentkezését várjuk, akik munkájuk, tevékenységük során sikereiket más településen, más országban érték el, de büszkék szülőhelyükre, jánossomorjai gyökereikre. Kérjük, juttassa el hozzánk azon ismerőse, rokona címét (e-mail címét, telefonszámát), aki szívesen részt venne a rendezvényen.

Címünk: Jánossomorjai Társaskör Egyesület
9241 Jánossomorja, Óvári u. 1.; tel.: 96/226-147
e-mail: muvhaz@janossomorja.hu




Pályázati kiírás

800 év a Hanság peremén

2009-ben első írásos emlékének 800 éves jubileumát ünnepli Jánossomorja. A jubileumi év tiszteletére Jánossomorja Város Önkormányzata képzőművészeti pályázatot hirdet „800 év a Hanság peremén” címmel.

A pályázat célja:
Jánossomorja város múltjának, kulturális és természeti örökségének művészeti eszközökkel való ábrázolása. Az elkészült munkák által maradandó értékek teremtése városunkról.

Elvárások:
A műalkotások fogalmazzanak meg Jánossomorja múltjáról, jelenéről, vagy jövőjéről olyan érzéseket, gondolatokat, amelyek a várost körülvevő táj, vagy épített örökség előtt tisztelegnek.

Pályázhatnak:
Jánossomorján élő, vagy dolgozó, illetve a településről elszármazott alkotók.

Kategóriák:
1.    Általános iskola alsó tagozatos diákok (6-10 év)
2.    Általános iskola felső tagozatos diákok (11-14 év)
3.    Ifjúsági, középiskolás korcsoport (15-18 év)
4.    Felnőtt kategória (18 év felett)

Díjazás:
Kategóriánként az első három alkotás részesül díjazásban.

    1-2. kategória:    I. díj:  15.000.-Ft
            II. díj: 10.000.-Ft
            III. díj:  5.000.-Ft

    3-4. kategória:    I. díj:   25.000.-Ft
            II. díj:  20.000.-Ft
            III. díj: 10.000.-Ft

Alkalmazható művészeti ágak: festészet, grafika, szobrászat
Technika
: szabadon választott
Méret: szabadon választott
A pályázaton kizárólag 2009-ben készült alkotások szerepelhetnek.

Beadási határidő: 2009. szeptember 10.

Beadás módja
: személyesen
Az 1-2. kategóriában kérjük az alkotás hátoldalán olvasható módon feltüntetni az alkotó nevét, életkorát; az iskola nevét, osztályát és felkészítő pedagógusa nevét.
3-4. kategóriában kiállításra alkalmas állapotban kérjük a beadást, név nélkül. Az alkotások jeligével legyenek ellátva. A jeligével ellátott borítékban a következő adatok kérjük feltüntetni: név, alkotás címe, technika, méret, lakcím, telefonos elérhetőség, e-mail cím.

Minden kategóriában kérjük az alkotás címét megadni.

Beadás helye:
1-2. kategória: Körzeti Általános Iskola, Jánossomorja Iparos u.
    Felelős: Kóbor Attila rajztanár. Tel.: 96/565-291
3. kategória: Balassi Bálint Művelődési Ház, Jánossomorja Óvári u.1.
     Felelős: Laknerné Fördős Klára. Tel: 96/226-147
4. kategória: Kozma Galéria Jánossomorja, Dr. Dicsőfi E. u. 21.
    Felelős: Glázer-Kozma Edit. Tel.: 30/4848-700

A pályázattal kapcsolatban további információ Glázer-Kozma Edittől (Tel.: 30/4848-700) kérhető.

A pályamunkákat szakértő zsűri bírálja el, a legjobb alkotásokat a városnapok (2009. szeptember 17-20.) keretében kiállítjuk.

Jánossomorja Város Önkormányzata „Emlékév 2009” Eseti Bizottság






Elkészült az emlékév programja

November 10-én tartotta első ülését az „Emlékév 2009” Bizottság, amelyen összeállítottuk a jubileumi év programtervezetét. Sajnos ezt legutóbbi ülésünkön (december 3.) - a képviselőtestület 2009. évi költségvetési koncepciójának ismeretében - némiképp át kellett dolgozni. A várható gazdasági nehézségek okán néhány, jelentősebb kiadással járó programelemet át kellett alakítani, vagy teljesen el kellett hagyni. Az emlékév hivatalosan 2009. január 22-én, a Magyar Kultúra Napján veszi kezdetét, várhatóan ekkor lát napvilágot a Jánossomorjáról készült fotóalbum. Ezt követően szinte az év minden hónapjában lesz valamilyen, a jubileumi évhez kapcsolódó esemény. Februárban a 800 éves évfordulóhoz kapcsolódó képzőművészeti pályázat jelenik meg, míg áprilisban emlékfa ültetésre várjuk majd a város lakosságát. Májustól októberig havonta egy-egy alkalommal a város és környéke természeti és kulturális értékeit bemutató tematikus helytörténeti túrákon vehetnek részt az érdeklődők. A tervek szerint a nyár folyamán megújulhat néhány helyi szakrális kisemlék és egy, Jánossomorja jövőbeni fejlődési lehetőségeivel foglalkozó konferenciára is sor kerül majd. A Kozma Galériában augusztus 20-án nyílik Kurucz Béla László festőművész, a magyar királyokról készített portréiból összeállított állandó kiállítása. Szeptemberben településtörténeti időszaki tárlatot tervezünk, és ebben a hónapban rendezi meg a Társaskör az Elszármazott Jánossomorjaiak Találkozóját is. Mindezek mellett jubileumi év emblémájával ellátott emléktárgyak, emlékérmek, valamint idegenforgalmi kiadvány, rendezvénynaptár is készül, de a Jánossomorjai Füzetek is ünnepi kiadvánnyal jelentkezik. Az emlékév a Canto Excolo hagyományos karácsonyi koncertjével 2009. december 22-én zárul.

Természetesen a hagyományos városi nagyrendezvények (majális, augusztus 20., városi napok stb.) mind-mind az évforduló jegyében telnek majd.

Ezúton is kérjük a város lakosságát, hogy segítség a programok megvalósulását, és vegyenek részt az ünnepi rendezvényeket, hogy teljesülhessen annak valódi célja: tovább erősödjön a közösségi összetartozás érzése a Jánossomorján élők körében.
 
Lőrincz György az „Emlékév 2009” Bizottság titkára

 


 

Emlékév 2009

Szeptemberi ülésén egyhangú szavazással döntött arról a helyi képviselőtestület, hogy a 2009-es esztendőt emlékévvé nyilvánítja Jánossomorján. (65/2008. [IX. 24.] számú Kt. határozat) Ennek apropóját az adta, hogy jövőre lesz 800 éves Mosonszentjános első írásos dokumentuma (Boloct néven), és ugyancsak az elkövetkező esztendőben ünnepeljük Pusztasomorja első okleveles említését is (1279 -Gueztenche néven), továbbá 2009-ben lesz 5 éve annak, hogy városi rangot kapott Jánossomorja. (Ezen kívül még Mosonszentpéterhez is kapcsolódik egy 1549-ben kelt oklevél.)

A jubileumi évet méltó módon - az év folyamán egy több részből álló rendezvénysorozattal – szeretné megünnepelni a város. Egy ilyen ünnepségsorozat reményeink szerint még jobban összehozza a város lakosságát, és jó alkalmat biztosít arra is, hogy tovább erősödjön a közösségi összetartozás érzése az itt élők körében. A képviselőkből, intézmény- és vállalatvezetőkből, civilekből álló „Emlékév 2009” Bizottság dolgozza majd ki az emlékév programtervezetét és költségvetését, majd egy lakossági fórum keretében – amely egyben az emlékév hivatalos megnyitója is lesz - ismerteti azt a helyiekkel. Az előzetes elképzelések között programfüzet és egyéb kiadványok megjelentetése is szerepel. A jubileumi év rendezvénysorozata várhatóan 2009. decemberében a Canto Excolo Kamarakórus hagyományos karácsonyi koncertjével ér majd véget.


-lőrincz-

 

 

Aktuális

- Fenntartható fejlődési
program

Eseménynaptár

  • okmányiroda
  • térkép
  • kistérség
  • jtv
  • js napló
  • orvosi ügyelet
  • menetrendek
  • dokumentumtár
footer.jpg főoldal impresszum webtown