header.jpg főoldal magyar english deutsch
 

KULTÚRA

  • programok, rendezvények
    • Emlékév 2009
  • Balassi Bálint Művelődési Ház és Könyvtár
  • Helytörténeti Gyűjtemény
  • kiadványok
    • helytörténeti kismonográfia
    • Jánossomorjai Füzetek
    • Jánossomorjai Napló
  • Canto Excolo Kamarakórus
  • Jánossomorja Kultúrájáért Közalapítvány
  • Jánossomorjai Fúvós Egyesület




 






 

Canto Excolo Kamarakórus

2004 októberében Szabó Attila kórusvezető, valamint Körmendi Hajnalka és Lőrinczné Karácsony Hajnal kezdeményezésére énekelni szerető, lelkes, fiatal csapat állt össze azzal a céllal, hogy év végén karácsonyi hangversenyt adhassanak Jánossomorja közönségének.

Az első karácsonyi fellépés óta számos helyi rendezvényen szerepelt már a kórus (állami és városi ünnepek, újévi koncertek stb.). A decemberi hangversenyből pedig mára már hagyomány lett, így minden évben december 22-én a hazai közönségnek, advent időszakában pedig más települések meghívására (Albertkázmérpuszta, Feketeerdő, Mosonmagyaróvár, Máriakálnok, Mosonszolnok) ad karácsonyi hangulatot idéző koncertet az énekkar. Többször felléptek már Jánossomorja testvértelepülésén, a szlovákiai Nagyfödémesen, továbbá Szencen és a hármas határ-menti Horvátjárfalun is, ahol a házigazdákkal és a szomszédos osztrák, andaui kórussal együtt adtak koncertet 2008 szeptemberében.

2007-ben - a Jánossomorjai Város Napok keretében- a Canto Excolo szervezésének köszönhetően újra hallhattuk a már tíz éve nem működő, de erre az alkalomra ismét összeállt jánossomorjai Vegyeskart, akikkel több dalt közösen adtak elő a szentjánosi templomban.
A zenei műfajok közötti barangolás sem áll messze a kórustól, hiszen 2005 és 2006 nyarán hazai előadók dalaiból adtak könnyűzenei, szabadtéri koncertet Jánossomorján.

Kihívást jelent számukra a mind nehezebb kórusművek elsajátítása, amelyekkel repertoárjukat is színesíteni tudják. A közelmúltban, 2008. november 22-én hivatalos megmérettetésen, országos kórusminősítőn vettek részt Győrben, ahol a neves zsűri Arany fokozattal értékelte kitartó munkájukat

Legutóbb, 2009. január 22-én, a megyei önkormányzat által idén Jánossomorján rendezett kultúra napi ünnepségen léptek fel a helyi művelődési házban.

A közös éneklés öröme, a jó hangulatú kóruspróbák a mai napig összetartják a kis közösséget, amelynek létszáma - a kórustagok más jellegű elfoglaltságai miatt - változó. 2009 januárjában a létszám 13 fő.

A kórus 2006 januárjától a Jánossomorjai Társaskör Egyesület tagja. Az énekkart Gönczné Drobnitsch Kornélia képviseli az egyesület vezetőségében, valamint hozzá lehet fordulni a kórust érintő további információkért. (Tel.: 20/555-5382) 

Aktuális

- Fenntartható fejlődési
program

Eseménynaptár

  • okmányiroda
  • térkép
  • kistérség
  • jtv
  • js napló
  • orvosi ügyelet
  • menetrendek
  • dokumentumtár
footer.jpg főoldal impresszum webtown