26 kisbabát, 11 kislányt és 15 kisfiút köszöntött Jánossomorja ebben a félévben. Két hete a helyi védőnői szolgálat és az önkormányzat már harmadik alkalommal hívja meg az adott félévben született piciket és szüleiket, hogy hangsúlyozza: a város számára fontosak a gyermekek, a családok. Sok pici érkezett anyukájával, apukájával a város harmadik babaköszöntőjére a művelődési házba. 11 kislányt és 15 kisfiút ünnepelt az iskola diákjainak műsora.

Bella Zsolt alpolgármester babacsomagokat is átadott a családoknak, amiben a város címerével ellátott kelengye lapult. Az alpolgármester elmondta, Jánossomorja több programmal is igyekszik segíteni a gyermekvállalást. Kijelentette: a gyerekvállalás egy életre szóló ajándék, de egy éltre szóló feladat is. Ebben mi partnerek vagyunk, számítsanak ránk!

A találkozás a párbeszédre is jó alkalom, a szülők elmondhatják, mire volna szükségük. A legfontosabb igények között a parkosítás, a közbiztonság erősítése, a játszóterek fejlesztése, a kedvezményes építési telkek kialakítása és az óvodák, bölcsőde fejlesztése voltak. A hatékony párbeszédet jól jelzi, hogy mindegyik területről már jelenleg is önkormányzati program gondoskodik, de ingyenes bárányhimlő-elleni védőoltással is segít a város.

Fotógaléria a képre kattintva!

Tavaly 53 baba született Jánossomorján, idén úgy tűnik, ennél kissé kevesebben lesznek. A most gyereket vállalókat országosan szinten is nehéz környezet várja, társadalmilag és anyagilag is. Többen úgy érzik, a munkalehetőség mellett a fiataloknak kínált önkormányzati segítség mindenképpen segíti a fiatalok letelepedését.

Jánossomorja több éve igyekszik a maga szerény eszközeivel enyhíteni a nehéz helyzeten. A bölcsőde bővítését például nemrég tűzte ki közeli célként az önkormányzat, és reméli, a következő félévben sikerül pályázatot is találniuk a célhoz.

De zajlik a kedvezményes telkek árusítása is, ahol a helyi fiatalok akár féláron is hozzájuthatnak az építési területekhez. A kezdeményezés célba talált, alig két hónap alatt többet telket is értékesített is a város, a kedvezményeket még október végéig lehet elérni.